Tücsök vagy hangya?
A Hangya szövetkezeti mozgalom korabeli és mai társadalmi környezete
Németh István
(Másik Magyarország, Dobogókő, 2023. ápr. 8.
a Nexus Klub szervezésében)
Sokan érezzük úgy, hogy sok minden nincs rendben mindennapi életünkkel kapcsolatban. Az előre látóbbak joggal aggódhatnak, hogy mi vár ránk és leszármazottjainkra, ha minden úgy megy tovább, hogy mi csak passzív elszenvedői vagyunk a történéseknek. Zúgolódni, elégedetlenkedni, másokra acsarkodni könnyű, de ez csak ront a helyzeten, mert energiánkat nem építésre, hanem rombolásra, atomizálódásra fordítjuk. Tagadni valamit sokkal könnyebb, mint megalapozottan és sokak számára elfogadhatóan egy jobbat kínálni. Amit csak összefogással lehet megvalósítani.
De hol találjuk azt a kulcsgondolatot, ami vezércsillagként kivezethet a jelenlegi csapdahelyzetből?
Mindenekelőtt azt kell felismernünk, hogy a mögött a spanyolfal mögött, amit az uralkodó társadalmi erőtér létmódként ránk kíván kényszeríteni, van egy sokkal meghatározóbb és lényegibb természetes létmód, ami a teremtett világba történő harmonikus, éltető, kiteljesítő beilleszkedés létmódja. Ez ősi természetes létmód, amit hosszú évezredeken keresztül követett az emberiség és ami folyamatosan erodálódott a magánérdek és magánhatalom fokozatos kibontakozása eredményeként.
A teremtett világ az élet megbonthatatlan egysége, annak egyetlen részét sem lenne szabad az élet teljességét veszélyeztető módon kihasználni egyéni haszonszerzés céljából. Az életvitelhez szükséges javak nem tulajdonolhatók el, a birtoklás pedig felelős gazdálkodást jelent, nem mások kiszorítását a létezésből. Ezt a szemléletet tükrözi a Szent Korona tan, ez testesült meg a székely közbirtokosságban. Ezt az ősi rendet már a rendiség feudalizmusa is kikezdte. de valódi rombolása a kapitalizmus kibontakozásával indult meg.
A teremtett világba harmonikusan illeszkedő létmód kikezdése, annak hatalmi érdekből történő egycélú befolyásolása, a kiépülő hatalmi erőszakkal párosulva lefelé menő spirálba kergeti az emberiséget: egyre nő az egyéni, kisközösségi, nemzeti kiszolgáltatottság. Létezésünknek egyre kevesebb mozzanata függ már saját akaratunktól, egyre kevesebb befolyásolási lehetőségünk adódik. Ma már a legelemibb fizikai létünkben is szinte teljesen kiszolgáltatottakká váltunk. Szellemi téren egy hamis virtuális világba terelnek, hamis értékek és jelszavak mentén válunk megosztott, összefogásra képtelen masszává. Ez az az uralkodó társadalmi erőtér, amelynek a romboló hatását legalább helyileg, alternatív létszervezési erőtér kialakításával tompítani kellene. A Hangya szövetkezeti mozgalom egy évszázaddal ezelőtt, a maga idejében ezt valósította meg. A kérdés: követhető-e a példája ma?
Kovács Nemes László javasolta előadásom címéhez a tücsök vagy hangya kérdésfeltevést. Ő arra gondolhatott, hogy a mai „zöld őrületben” a hagyományos agráriummal fel kell hagyni és laboratóriumban tenyésztett rovarokból (akár a tücsökből, sáskából, kukacokból) nyert fehérjével kell majd táplálni az emberiséget. Ezzel a szemlélettel szöges ellentétben állt az egykori Hangya szövetkezeti mozgalom alternatív erőtér teremtési gyakorlata.
Én valamelyest áthallom a La Fontaine-i mesét is: a tücsök csak muzsikált (élvezkedett), amikor a megélhetését kellett volna biztosítania, a hangya pedig szorgalmasan dolgozott és nem foglalkozott az élvezkedéssel. Az élet fenntartásáért dolgozni kell. A Hangya mozgalom ezt sugallta.
Mi volt a korabeli uralkodó társadalmi erőtér és erre milyen választ adott a Hangya mozgalom?
A közösségi létfenntartást háttérbe szorító, a közösségi haszonvételt kiiktató eltulajdonlás révén az árutermelési módra való átállás, a kapitalizmus kibontakozása erőszakosan, jogi keretbe csomagolva osztotta meg a népességet és a többséget egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe hozta. Ez hazánkban a XIX. sz. utolsó harmadában erősödött fel. Ez a pénzuralom kiépülésének a korszaka.
Az árutermelési kényszer szétszakította a vidéken addig uralkodó önellátási rendszer belső körkörös gazdasági hálózatát, ahol szinte hulladék nem is képződött. Az árutermelésben a fő termék kelt el áruként, a melléktermékek egyre inkább hulladékká váltak. A fő termékhez szükséges inputokat (vetőmag, gép, bérrel fizetett munkaerő stb.) már a termény beérése előtt finanszírozni kellett. Minden részfeladat önállóan finanszírozandóvá vált. Ez az organikus gazdálkodási egység mesterséges szétdarabolását jelentette, vagyis pénzkereseti/-lecsapolási lehetőséget minden egyes szakasz elején és végén. Kiépült a hiteluzsora, majd az áruuzsora erőtere, ami ellehetetlenüléssel fenyegette az ország lakosságát.
A korábbi organikus önellátó egységek helyett árutermelő szigetek és ezeket összekapcsoló felvásárlói hálózatok jöttek létre, számos közbenső pénzkivételi (profit kivételi) lehetőséggel, torzuló értékítélettel a felvásárlási árakban, összességében pedig a parazita módon történő lefölözések következtében a végső vevők számára drágábban előállított végtermékekkel, mint korábban az organikus gazdálkodási rendben.
Ezt ismerték fel a Hangya mozgalom alapítói és azt tűzték ki célul, hogy a hitel- és áruuzsora felszámolásával méltányos közvetítő kereskedelmi és termelő hálózaton keresztül, közösségi finanszírozással
- megélhetést biztosítsanak a parasztságnak és
- megfizethető áruellátást a városi kispolgárságnak.
A társadalmi együttműködés rendje módosult: megjelent egy nagyobb közösség életben maradását, alapvető létfenntartását elősegíteni hivatott integráló, összehangoló erőtér, ahelyett, hogy elszigetelt kis egységek kiszolgáltatottan enyésznének el a pénzért való hajszában. Ez a pénzen keresztüli korlátlan irányítási képesség részleges megkérdőjelezése volt: fontosabbá tette a méltányos együttműködést, mint a semmibe vezető egyéni haszonszerzési elszigeteltséget. Példa volt a termelői kapitalizmus életképességére: méltányos osztozkodással tartósan is fennmaradhat üzleti alapon működő rendszer. Ez addig működik egészségesen, amíg ismeri az elég fogalmát. Ellenkező esetben átmehet a pénzkapitalizmusba, amiben a működés célja nem javak előállítása és értékesítése, hanem mindenből több pénz csinálása, mint amit befektetünk. Ennek pedig már nincs korlátja. Ékes bizonyítéka a mai világgazdasági helyzet, ami mindenben deficites. Itt nemcsak a vagyont meghaladó eladósodottságra hivatkozom, hanem mind arra a túlhasználatra, ami mai létmódunkban megjelenik. Vagyis mindannyian tücskök vagyunk. De lesz-e hangya, aki adna nekünk búzaszemet télre?
Tücsök létünk az uralkodó társadalmi erőtér következménye. Mert nekünk jár. Minden akadályt el kell hárítani az elől, hogy vágyakozzunk. És közben ne gondoljunk arra, hogy vágyunk kielégítése mibe kerül. Bármely termék vagy szolgáltatás mögött munka (energia) és anyag felhasználás van. Amikor olyanra vágyunk, amit külföldről importálunk, akkor azzal, hogy a boltban vagy a szolgáltatónál forintban fizetünk, még nincs lezárva az ügylet. Ugyanis a külföldi áruért külföldi devizában kell fizetni. Ezt pedig meg kell szerezni. A folyó fizetési mérleg exporttöbblettel történő kiegyensúlyozása a jövőt veszélyeztető kiszolgáltatottság fokozódásával érhető el, ami mélyebb gyarmati sorba kényszerít.
A tücsök mentalitással szemben a hangya mentalitás azt sugallaná, hogy amit magunk meg tudunk tenni, azt ne akarjuk megvásárolni. Vagyis el kell érni – legalább az alapvető létfeltételek biztosítása terén – azt, hogy e javak előállításának az értékáramai (vagyis összehangolt tevékenységlépései és azok inputjai) minél nagyobb mértékben kerüljenek befolyásolási, irányítási hatáskörünkbe. Ne engedjük életenergiánkat kiszívni közvetlen térségünkből, ahol ezt létfenntartásunk biztosítására fordíthatnánk. Más szóval: többet tegyünk létfeltételeink közvetlen munkával, befektetéssel történő biztosítása érdekében. A Hangya-mozgalom pontosan ezt az együttműködési erőteret hozta létre az uralkodó pénzhatalmi erőtéren belül. Sikerét bizonyítja, hogy 1938-ra (az utolsó békeévre) az ország GDP-jének egyharmadát képviselte a Hangya mozgalomhoz kapcsolható teljesítmény és az ország lakosságának közel a fele Hangya szövetkezeti tag volt. De hatása ennél is több volt, mert a Hangya boltokban bárki vásárolhatott, nem csak a szövetkezeti tagok.
A kérdés tehát az, hogy a ma uralkodó és várhatóan drámaian megváltozó társadalmi erőtérben saját létbiztonságunk megteremtése érdekében akarunk-e és tudunk-e cselekedni?
Erre a viselkedés változtatásra égetően szükség van ma, amikor korszakhatárra értünk. A világot uraló pénzhatalmi elit is felismerte, hogy a jelenlegi működési mód fenntarthatatlan. A Great Reset (Nagy Újraindítás) szellemében neobolsevik erőteret kívánnának bevezetni. Reményeik szerint már nem kell komolyabb társadalmi ellenállásra számítani: az államok legyengültek, a parasztság eltűnt, a kiszolgáltatottság és az ellenőrizhetőség már elérte azt a szintet, amelyen a technikára alapozva egy totális uralmi rend vezethető be.
Ne legyenek kétségeink: hihetetlen mértékű hatalmi erő áll ezen elképzelés mögött. A szellemiségüket képviselők mindenhová beépülnek a nemzetközi szervezetektől kezdve az államok vezetésén keresztül az államokon belüli politikai-társadalmi szervezetekig, sőt akár a személyek tudatáig bezárólag. A tudatosan gerjesztett válságok egyre tarthatatlanabbá teszik a helyzetet, hogy tömegek várják a Nagy Újraindítás bevezetését. A globalista pénzhatalmi rendszer romjain vegetáló szétesett társadalomban, a most kibontakozó neobolsevik törekvések közepette kellene az egykori Hangya-mozgalom szellemében alternatív társadalmi erőteret létrehozni, ami a túlélés reményével kecsegtet.
Az életet legközvetlenebbül befolyásoló input az élelem. Nem véletlen, hogy az élelmiszer feletti rendelkezést a világot uralni kívánó pénzoligarchia kulcsfontosságú hatalmi tényezőnek tekinti. Az élelmiszer a legfontosabb biológiai fegyver. Nemcsak azért, mert nélküle éhen lehet halni, hanem azért, mert tőle is meg lehet halni. Addig kell önvédelmünk, életben maradási esélyünk érdekében cselekednünk, amíg erre lehetőségünk marad. Az élelmiszer hiánya az életet szinte kizárja, de az élelmiszernek látszó áru sem sokkal jobb, mint a hiány. Mert éltető tápanyag egyre kevesebb van benne.
A legelső feladat: az egészséges élelem előállítása és ennek a lakosság részére való méltányos eljuttatása közösségi összefogással. Ennek kell erőtér formálónak lennie. Az életet szolgáló egyéb tevékenységek kibontakozása az élelmiszer önrendelkezés kiteljesedése mellett szinte automatikusan be fog indulni.
Ma még a társadalmi erőteret döntően a munkavégzésen keresztüli kapcsolatrendszer határozza meg. Az uralkodó, életenergia kiszívási létmóddal szemben a létbiztonságot megteremtő létmód a térségen belüli munkavégzés térségen belüli – lehetőleg a létfeltételek biztosítását elősegítő – célok megvalósítása felé terelésével és a munka méltányos honorálásával érhető el. Addig, amíg van képességünk a bevezetni szándékozott: „ne tégy semmit, majd mi gondoskodunk rólad” szellemű teljes kiszolgáltatottság lebénulásáig.
Az első teendő tehát egy közösség (falu, kistáj) alapvető létfenntartási javainak, elsősorban az élelmiszernek helyi előállítása: a táj adottságaira és lehetőségeire alapozott egészséges termelési-termesztési rendszer kialakítása, amely szelíd (vagyis a táj önregenerálódási képességét nem sértő) technológián, valamint a meglévő és fejleszthető szakismerten alapszik. Ez csak összehangoló irányítással valósítható meg. Erre kell a közösségnek egy soktermékes fővállalkozási szervezetet alapítania. A fővállalkozás olyan összehangoló, integráló irányítási keret, ami az elhatározott dolgok időbeni megvalósulására terel. Több, mint vágyak listája. Valóságos üzleti együttműködés: szerződéssel lefedetten termeltet és értékesít (vagy szervezi az értékesítést). Egyre több területen és egyre kiterjedtebben küzd az életenergia térségből való kiszivattyúzása ellen a közösség megmaradása és boldogulása érdekében. Ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy a táj, a vidék alapvető küldetését teljesíthesse: az életet szolgálja egészséges táplálék előállításával, amire a városi népességnek is elengedhetetlenül szüksége van. Ezt a kistáji (kezdetben települési) fővállalkozási szervezetet nevezem közösségi létszervező vállalkozásnak (KLV). A KLV középpontjában, magjában az irányító központ áll. Ez a „bölcsek tanácsa”, a közösségi agytröszt, a közösségért viselt felelősség megtestesülése. Az atomizált szétforgácsoltság fölé emelő összehangoló erőtér lelke. A KLV működteti a közösségi teljesítmények elszámolási rendszerét (KTE), valamint szervezi a közösségi „külkereskedelmet”. A KLV léte nem érinti a már létező vagy alapítandó egyéb gazdasági egységeket. Azok önállóan működhetnek és saját elhatározásukból működhetnek együtt a KLV-vel. A KLV külkereskedelme csak saját fővállalkozási tevékenységéhez kapcsolódik.
Ahogy a fővállalkozási együttműködés célrendszere összetett, tájgazdálkodási koncepcióra alapozott, az egyéni teljesítmények fölé emelkedően összehangoló jellegű, úgy a teljesítmények elszámolásában is érdemes az atomizáltságból (a közvetlen elszámolásból) kilépni és sokszereplős elszámolási rendszert kialakítani. Ez az elszámolási rendszer az egyes szereplők gazdasági elszámoltatásán (vagyis saját könyvelésén) kívül esik. A KTE célja a pénzforgalom csillapítása, vagy a forgalmazott készpénz (legyen az akár számlapénz is) szükségletének a csökkentése. Olyan hasznos tevékenységek elvégzésének a megkönnyítése, amit jelenleg (és a jövőben még inkább várhatóan) a készpénz- és információhiány megakadályoz. A KTE rendszer tágabb, mint a KLV, mert ebbe a térség bármely vállalkozása beléphet, csupán a KLV vezeti a KTE nyilvántartását.
Minél kiterjedtebb a KTE-ben az egymás közötti forgalom, annál nagyobb tere nyílik a teljesítmények egymást kiegyenlítő elszámolásának (a kompenzációnak). Az azonnali fizetés halasztható váltó forgalmazással. Ha olyan KTE-en belüli partnertől fogadunk el váltót, akinek a KLV felé nyitott kötelezettsége van, akkor eléggé valószínű, hogy váltót ki is fogják tudni egyenlíteni. Sőt, ha a belső körkörös kapcsolatok lehetővé teszik, az egyik váltót másik váltóra cserélhetjük (vagyis kifizetettnek tekinthetjük), ezzel pedig a kölcsönös kompenzálhatóság mértékéig virtuális módon rulírozó folyószámlahitelnek megfelelő konstrukciót hozhatunk létre váltó forgalmazással. Amennyiben emelkedik a közösségen belüli bizalom szintje, a közösségen belüli értékesítések ellenértékét már nem kell okvetlenül teljes egészében pénzben elszámolni és a halasztott fizetést váltóban nyilvántartani, hanem az ár egy részére adható közösségi engedmény (KE) is. A KE nyújtásával az eladó jogosulttá válik mások által adott KE igénybevételére (felhasználására). Minden partner maga dönti el, hogy meddig gyarapítja a közösségi engedménykészletet. A felhasználatlan KE ajándékká válhat.
Az előzőekben körvonalazott integráló együttműködési kereteket kell mindenütt helyi tartalommal, mondhatnám lélekkel megtölteni. Erre általános séma nem adható. Hiteles személyeknek fel kell vállalni helyben a közösségi jóllét gondozásának, emelésének a felelősségét. Így már kialakulhat az a kistérségi agytröszt, ami letéteményese a túlélés és boldogulás útkeresésének: más KLV-kel való kapcsolatok kialakításának, más KTE-kel való együttműködésnek, a KE rendszer hatóköre tágításának, vagyis az alternatív közösségi erőtér kiterjesztésének.
A kibontakozást jelentős mértékben fokozná, ha a városokban, ahol élelmiszer előállításra alig van lehetőség, szintén szerveződnének szomszédsági alapon KLV-k, amelyek az igények összegyűjtésével és vidéki KLV-kel való kapcsolatépítésen keresztül vállalnák a közösségi ellátást. Azon túl, hogy a városiaknak egészséges élelmiszert biztosítanak, hozzájárulnának a vidéki termelők piacbővítéséhez, stabil vevőkörének kialakításához, vagyis a vidék életben tartásához. És amennyiben a KTE rendszereiket összekapcsolják, számos szolgáltatás felkínálásával bővíthetik a közvetlen pénzforgalom mentes létfenntartással és boldogulással kapcsolatos kereskedelmet.
Segíthető lenne az előzőekben vázolt együttműködési keretek tartalommal való kitöltése, ha létezne olyan központi „agytröszt”, amely hiteles tudás közvetítésével, minták kidolgozásával, tanácsadással, érdekképviselettel szellemi összefogó szerepet tudna betölteni. Ennek a finanszírozását annak idején Károlyi Sándor gróf nagylelkű adománya tette lehetővé. A Hangya központ ezt az agytröszti szerepet töltötte be. Kérdés, felvállalná-e ma bárki ezt a szerepet? A probléma komplexebb. Nemcsak a megtermelt (vagy megtermelhető) termékek méltányos kereskedelmének a megszervezése a feladat, hanem a termelőképesség helyreállítása, illetve a totális létbiztonsági kiszolgáltatottság mérséklése is.
Az uralkodó társadalmi erőtérből globálisan kilépni lehetetlen, sőt ez maga is változásban van. A hatalmi pénz szerepe, amely a kialakított/átalakuló gazdasági kapcsolati hálón és a médián keresztül a többséget egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kényszeríti és kitermeli a felesleges és alkalmatlan emberek tömegét (Harari megfogalmazása), a digitális jegybankpénzen keresztül a társadalmi viselkedés teljes mértékű kontrolljára törekszik, aminek következtében megszűnhet a vállalkozói szabadság, mert meg kívánják mondani, hogy az ESG kritériumok alapján mit lehet tenni. A mai pénzszűke a teljes vállalkozói pénzhiányba fog átcsapni, a társadalom pedig terelődik a távvezéreltség felé.
Valójában nem pénzre, hanem használati értékre van szüksége mind a lakosságnak, mind a gazdaság szereplőinek. A korábban megszerzett pénzt (amit korábbi teljesítmény ellenértékeként szereztünk) csak elcseréljük azért a használati értékért (termékért, szolgáltatásért), amire szükségünk van. Arra kell törekednünk, hogy létezésünkhöz, boldogulásunkhoz szükséges javak minél teljesebb köréhez férhessünk hozzá természetben és szabadon felhasználható készpénzünket ennek a szolgálatába állítsuk. Ezért a KLV-ket szövetkezetek formájában érdemes létrehozni, a KTE-ket polgári jogi társulási szerződési konstrukcióban érdemes működtetni. A fejlesztések finanszírozását a muszlim banki logika szerinti befektetéssel (vagyis a haszonból és a veszteségből való arányos részesedéssel és nem kamatos kamattal) érdemes megvalósítani, amelyben a szövetkezeti formában működő KLV-k kerülnek egymással befektetési kapcsolatba (és azok kezelik helyi tagságuk felé történő kihelyezett befektetéseket és az eredmény elszámolását). Ez a konstrukció biztosítja a közösségi együttműködés méltányos és igazságos lebonyolítását, átláthatóságát, a közösségi értékek érvényesülését, meggátolja a haszon ellenőrizetlen kiszivárgását. Ezen túl pedig valódi létbiztonságot teremthet. A bajban hiába van (ha egyáltalán van) pénzünk, csak valódi szolgáltatás, megfogható termék segít. Az előállítási képesség fontosabb, mint a pénz birtoklása, amely az manipuláltan értéktelenedik a számunkra!
Mindannyiunknak fel kell tennünk a kérdést, hogy mennyire akarunk tücsökként viselkedni és mennyire vagyunk hajlandók összefogni szorgalmas hangyákként, hogy túléljünk. Mert a tücskökre a megsemmisülés vár. Remélem, hogy a másik Magyarország a hangya szellemisége felé fog orientálódni. Úgy legyen és én így várom Nagyszombaton a feltámadást. Áldott Húsvétot mindenkinek!